Tagság

 

A Közvetlen Értékesítők Szövetségének tagjai csak olyan cégek lehetnek, amelyek

 

termékeiket és szolgáltatásaikat közvetlen értékesítéssel (üzlethelyiségen kívüli személyes eladással) forgalmazzák

 

saját cégnév alatt vagy egy külföldi vállalat magyarországi ügynökeként/képviseleteként működnek

 

legálisan, a magyar jogszabályoknak megfelelően tevékenykednek, valamint

 

elfogadják a Szövetség Alapszabályát és Etikai Kódexét.

 

Minden cég a jelentkezésétől számított 1 évig csak tagjelöltként vehet részt a Szövetségben. Az egy év próbaidő leteltével teljes jogú taggá válhat az Alapszabályban leírtak szerint. Ezt a státuszát mindaddig megőrzi, míg tevékenysége összhangban van a Szövetség Alapszabályával, Etikai Kódexével és minden egyéb jogi követelménnyel.


A Közvetlen értékesítők Szövetsége elkötelezetten hisz a direkt értékesítésben. Elsődleges célja ezen kereskedelmi forma, illetve tagcégei érdekeinek képviselete mind a kormányzati döntéshozatal, mind pedig a közvélemény felé.

 

Tagjaink  jogosultak:

 

- érdekeik képviseletére a kormányzati szervek és hatóságok felé

  • - részt venni a Szövetség tevékenységében és rendezvényein
  • - ellátogatni európai és amerikai konferenciákra és szemináriumokra
  • - nevüket és logójukat a Szövetség tagjaként feltűnteti honlapjukon
  • - a Szövetség logóját honlapjukon szerepeltetni
  • - a Szövetség honlapjának linkjét saját weboldalaikon feltűntetni
  • - külső kommunikációjukban a szövetségi tagságot megjeleníteni
  • - a Szövetség PR- és kommunikációs kampányaiban való részvételre és az abban való megjelenésre
  • - a Szövetség elektronikus hírlevelének megtekintésére.
  •  

Taglista


acn-logo.jpg          ACN Communications Hungary Kft. (Tag-jelölt)

 

amway.jpg          AMWAY Hungária Marketing Kft.

 

 

logo-avon.jpg          AVON Cosmetics Hungary Kft. 

 

logo-flavon.png          Flavon Group Kereskedelmi Kft.

 

 

logo-gnld.gif          GNLD International Kft.

 

 

 herbalife-logo.gif         Herbalife Hungary Kft.

 

 

 

nikken-logo.jpg          Nikken UK Ltd.

 

 

 

logo-nse.jpg          NU SKIN Enterprises Magyarország Kft.

 

 

oriflame.jpg          Oriflame Cosmetics SA

 

 

sunrider-logo.gif          Sunrider Hungary Kft.

 

  

 

tiens-logo.gif          TIENS Hungary Kft.