Termékforgalmazó szeretne lenni?

 

A közvetlen értékesítésben Ön választhatja meg, hogy mikor és hol kíván dolgozni. A termékforgalmazók nagy anyagi kockázat és az önmagukra utaltság nyomása nélkül tevékenykedhetnek. Mivel önálló vállalkozók, így akkor és annyit dolgoznak, amikor és amennyit akarnak, keresetük pedig a ráfordított idővel és energiával arányosan alakul. Mindig támogatja őket egy jól megalapozott cég, ahol megfelelő képzést biztosítanak számukra, illetve tanácsokkal látják el, ha igénylik.

A közvetlen értékesítés az egyénre helyezi a hangsúlyt. A termékforgalmazók maguk határozzák meg céljaikat, és a sikerük csak elszántságuktól függ. Ebben a szakmában egyenlő eséllyel indulhat mindenki, nem számít a kor, a nem, az iskolai végzettség vagy az előzetes tapasztalat. Amennyiben fontolgatja annak a lehetőségét, hogy Ön is termékforgalmazóként kezdjen el dolgozni, érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a Közvetlen Értékesítők Szövetsége ott áll minden tagcége mögött.

 

Érdekli az üzleti lehetőség?

 

Íme néhány jótanács a jogszerűen működő vállalkozások beazonosítására:

 

Az indulási költségek minimálisak! 

 Az induláshoz általában elenyésző mértékű befektetés szükséges – ez rendszerint egy kezdőkészlet árát jelenti. A cégek ugyanis azt szeretnék, hogy Ön könnyen és költséghatékonyan kezdhessen. A piramisjátékok szervezői az újonnan belépőktől szerzik bevételeiket vagy nagyon magas oktatási díjakat szednek tőlük. A magas belépési költség tehát intő jel kell, hogy legyen.  

 

A felhasználatlan termékeket a cégek visszavásárolják! 

A Közvetlen Értékesítők Szövetségének tagcégei, az Etikai Kódex rendelkezései alapján vissza kell, hogy vásárolják Öntől a felhasználatlan árukat. Óvakodjon az olyan vállalkozásoktól, amelyek hatalmas árukészleteket akarnak az Ön számára értékesíteni, amelyek visszaváltására nincs lehetőség. 

 

A pénz, amit megkeresek, a termékek vagy szolgáltatások értékesítésén alapszik?

Teljes mértékben. Ez a jogszerűen működő vállalkozások alapelve. A közvetlen értékesítés, mint bármely más kereskedelmi forma, a fogyasztóknak való eladás mértékétől függ. Ehhez jó minőségű termékek és szolgáltatások kellenek, amelyeket versenyképes árakon kell tudni értékesíteni. Vigyázzon az olyan cégekkel, amelyek gyors meggazdagodást ígérnek amennyiben kizárólag az ő termékeiket használja vagy amennyiben új tagokat toboroz az illető vállalkozásnak. Fontos továbbá, hogy higgyen azokban a termékekben, amelyeket forgalmaz. 

 

 

Hogyan kezdjek?


    1. Keressen egy céget, amely szimpatikus az Ön számára!
    2. Tekintse meg tagcégeink listáját.

    3. Szánjon kellő időt a döntés meghozatalára!
    4. Ne hamarkodja el a döntését – egy jogszerűen működő vállalkozás és az ahhoz kapcsolódó üzleti lehetőség nem tűnik el egyik napról a másikra. Gondolkodjon hosszútávon és alaposan fontolja meg döntését.

    5. Kérdezzen bátran!
    6. Érdeklődjön a cégről, annak vezetéséről, a termékekről és szolgáltatásokról, az induláshoz szükséges költségekről, a vállalkozással járó költségekről, a forgalmazók átlag-keresetéről, a visszavásárlási lehetőségről, illetve bármiről, ami érdekli vagy foglalkoztatja.

    7. Szerezzen be tájékoztató anyagokat a cégtől!
    8. És olvassa el!

    9. Konzultáljon olyanokkal, akiknek már van tapasztalata a céggel és annak termékeivel kapcsolatban!
    10. Ellenőrizze, hogy a termékeket ténylegesen értékesítik-e fogyasztók számára.

    11. Ellenőrizzen le minden információt!
    12. Ne higgye, hogy a hivatalosnak látszó dokumentumok minden esetben valóban azok is, illetve, hogy azokat minden esetben ténylegesen az adott cég adta ki. Érdemes utánanéznie a cégnek több forrásból, nehogy csalók áldozata legyen.

    13. Szüksége van segítségre egy cég megítéléséhez?
    14. Ellenőrizze, hogy a cég, amely iránt érdeklődik, tagja-e a Közvetlen Értékesítők Szövetségének. Amennyiben igen, úgy biztos lehet abban, hogy a vállalkozás szigorúan betartja a Közvetlen Értékesítők Szövetségének Etikai Kódexét és tisztességesen működik.